Szülőségre fel! – II.
Egy program gyermekes szülőknek, hogy az anyaság, és az apaság megélése könnyedebbé váljon.

Legyen olyan szülő, amilyen lenni szeretne, és ne olyan, amilyet elvárnak Öntől!
Ismerje meg a program részleteit videóban, vagy a lenti leírásból.
Vallomás a Program megszületéséről
Eddigi pályafutásom során azt tapasztaltam, és tisztelet a kivételnek, hogy már gyermekként megsebzett felnőttek nevelnek megsebzett gyerekeket.
Úgy láttam, hogy azok a szülők, akik mélyebb önismerettel rendelkeznek, könnyebben engedik bele magukat a szülői szerepbe. Ezt a folyamatot pedig nagy gondolkodóink (pl. dr. Vekerdy Tamás, Bagdy Emőke) különböző módon támogatják is. Számtalan remek szakmai könyv nyújt ismereteket, tanácsokat, tippeket egy-egy téma kapcsán.
Mi okból indítom el mégis a programot?
Személyes tapasztalatom, hogy a társadalom sok mindent elvár a szülőktől, mindemellett kevés olyan célirányos lehetőség érhető el, mely elősegítené, hogy a szülő jól legyen önmagával szülőként is. Hogy azok a sebek begyógyulhassanak, és boldogabb, teljesebb, lelkileg és szellemileg egészségesebb felnőttek nevelhessenek boldogabb gyermekeket!
Mert minden csomag letehető! Nem kell, hogy beleragadjunk, és nem is kell hagynunk, hogy annak a pakknak a tartalma határozza meg a működésünket.
Mindent lehet másképp csinálni, mint ahogy megtanultuk!

Témák
Az alkalmak folyamán többek között az alábbi témákat érintjük:
- Szülőség
- Más szerepek megélése
- Erőforrások
- Kapcsolat saját gyermekkel
- Következetesség
- A bennünk élő gyermek
- Hiszti oka, kezelési lehetőségei
- Digitális idő hatása, bevezetése
Módszerek
A csoportok során
- előadás,
- közös munka,
- közös gondolkodás, és
- egyéni belső munka vár Önre.
A csoport Önnek szól, ha:
- úgy érzi, tehetetlen, mert bele ragadt egy gyermeknevelési helyzetbe,
- önazonosabb szülőképre vágyik,
- nyitott a saját élményű gyakorlatokkal összekötött edukációra,
- aktivizálná erőforrásait,
- jól esne heti, vagy kétheti rendszerességgel önmagával, az érzéseivel és a saját megoldásaival foglalkozni egy elfogadó, támogató közösségben.
Részletek
- Helyszín: 1027 Bp., Erőd u. 11. – ErődTér, vagy
- 1028 Bp., Rezeda utca 10
- Maximális létszám: 5 – 7 fő
- A részvétel díjmentes
- A foglalkozások vezetője:
Dallos Mónika – Gyermek és ifjúsági preventor
Jelentkezési határidő: 2021.02.20.
Ki vagyok én?
Dallos Mónika,
Gyermek és ifjúsági preventor, Life coach, OH-Instruktor.
Tanulmányaimat óvodapedagógusként kezdtem, majd elvégeztem a csecsemő-, és kisgyermek nevelő, gondozó felsőfokú szakképzést az egyetemen.
Majd a gyermekpszichológiai konzulens, és a szexuálpszichológiai konzulens tanfolyam tananyagaival bővítettem ismereteimet.
Ezeket követte a Life coach, a Párkapcsolai coach, és az OH-Instruktori képzés.
Végül Gyermek, és ifjúsági szellemi-, lelki tanácsadó lettem, ami a Gyermek és ifjúsági preventor továbbképzést hozta magával.