fbpx

Nemet mondok!

Workshop

Avagy, hogyan álljon meg a menet?!

Nemet mondok kép

Jogod van nemet mondani! Jogod van visszautasítani azt, amire nincs szükséged többé! Jogod van határokat húzni azoknak a személyeknek, akiket nem tudsz, és nem akarsz közel engedni magadhoz! Jogod van figyelembe venni a saját szükségleteidet!
Értékes vagy!

Ullmann Tamás filozófus szerint az emberi élet egyik jelentős mozzanata a megszokás. Nézetei szerint ahhoz, hogy oldottan tudjunk viselkedni egy környezetben vagy egy partnerrel, meg kell szoknunk a helyet és az embert is. Valamint egy tevékenységet is meg kell szokni ahhoz, hogy komfortos legyen, emiatt pedig hatékonyak legyünk benne. Olyasmit is képesek vagyunk megszokni, ami más szemüvegén nézve elfogadhatatlan. A megszokás olyan helyzeteket is „otthonossá” tud tenni, amelyek más nézőpontból tűrhetetlenek.

Sokan jobban ragaszkodnak egy megszokott és ismert helyzethez, még akkor is, ha az szenvedéssel teli (családi erőszak, rossz párkapcsolat, munkahelyi elnyomás, megcsalás, testi és lelki terror), mint valamilyen új, jobb élethelyzet kialakításához.

Arisztotelész szerint van mód önmagunk átszoktatására. Bátorrá úgy válhatunk, ha bátorságra szoktatjuk magunkat!

Nem, vagyis nem!

Sok mindent megtanulunk gyermekkorunkban. Az esetek többségében szüleink szolgálnak mintául arra, hogyan lehet párkapcsolódni, hogyan lehet problémákat megoldani és konfliktusokat kezelni, hogyan lehet megélni a nemiséget. És láthatunk példát arra is, hogyan lehet nemet mondani, milyen technikákat lehet alkalmazni a visszautasítás művészete során.

A szüleinktől látott minták beépülnek személyiségünkbe és felnőtt életünk során ezek a gyermekkori beidegződések befolyásolják működésünket. Egészen addig, amíg fel nem ismerjük, hogy valami nem stimmel…

Kapcsolódva Arisztotelész nézetéhez: némi önismerettel megspékelve a bátorságra szoktatási folyamatod, mérföldekkel közelebb kerülhetsz Én-erődhöz, melyet aktiválva akkor lépsz ki egy szituációból, amikor akarsz. Jogod van hozzá!

A workshop céljai

  • A téma alapos megvizsgálásával és kielemzésével célom megláttatni, hogy nem is olyan nehéz nemet mondani!
  • Lehetőséget biztosítani arra, hogy a résztvevők megismerjék, hogy mi a kulcsa ennek az Én-védő mechanizmusnak.
  • Minél több, éles helyzetben is alkalmazható stratégiával bővíteni a jelen lévők kincsesládáját!
  • Azzal a biztos érzéssel gazdagítani minden jelentkezőt, mely azt dübörgi: „Kiállhatok magamért!

Mitől nehéz, mitől könnyű?

Nehézséget okozhat beismerni azt, hogy az „egyszer majd vége lesz”, és az „egyszer majd megváltozik” hozzáálláson alapuló reménykedés nem elég a problémás helyzet, körülmény, kapcsolat javulásához.
Nehezítő folyamat lehet annak az emberi működésnek a módosítása is, mely szerint hozzá lehet szokni „nem normális” állapotokhoz is; meg lehet maradni „nem normális” körülményekben is.

Attól válhat könnyűvé részt venni a programon, mert a workshop hasonló helyzetben lévő személyek társaságában, empatikus, elfogadó és ítéletmentes környezetben valósul meg.
Mindenképpen támogató erőnek tartom azt is, hogy az önelemzési munka során a résztvevők megújulást hozó felismerésekkel gazdagodnak!

Szerettel várlak a programon, amennyiben:

– Erősíteni akarod az Én-erődet
– Megelégelted, hogy nincsen tered a saját életedben
– Minél több „hogyan”-t szeretnél megismerni a téma kapcsán
– Önismereti munkád során újabb téma mentén gondolkodnál önmagadról
– Komfortzónán kívüli élményre vágysz
– Unod, hogy folyton rád beszélnek valamit (manipulálnak)
– Nyitott vagy arra, hogy szembe nézz működésed gyökereivel

Hogyan zajlik az esemény?

Munkahelyi-teljesitmeny

Ráhangolódás

Rövid bemutatkozással kezdünk és megbeszéljük a csoport együttműködési kereteit is, hogy kényelmes klímában tudjunk beszélgetni.

Stressz

Ismeretbővítés

Majd a témához kapcsolódó elméleti rész megismerésére szánunk egy kis időt, hogy könnyebb legyen az önismereti munka.

Munkahelyi-teljesitmeny

Önelemzés

Az önvizsgálat során különböző eszközöket és gyakorlatokat használunk, hogy minél több tere legyen a felsimeréseknek.

Stressz

Beszélgető kör

Kihasználva a csoportos együttműködési formát, időt szánunk egy rövid beszélgető körre is a téma kapcsán.

Munkahelyi-teljesitmeny

Szituációs szakasz

A program utolsó előtti mozzanata szituációs szerepjátékokkal telik, hogy az elmélet minél zsigeribb szintből működhessen a gyakorlatban.

4

Lezárás

A közös munka után egy rövid összegző gyakorlattal és meglepetéssel zárjuk az eseményt. 

Képek, ikonok forrása

Részletek

Az esemény tervezett eszközei:
     Munkalapok, OH-kártya, Esszencia kártya, papír, toll, ceruza, zsebkendő, segítő beszélgetés. smile
A munkafolyamat során igény szerint szünetet is tartunk.

Workshop összefoglalók

Halloween partynak álcázott önismereti csoport

Halloween partynak álcázott önismereti csoport

Avagy hogyan segíthet egy buli személyiséged egyes vonásainak megismerésében!? Halloween apropóján rendeztem egy önismereti partyt (október 30.). Remek lehetőségnek tartom az Amerikában gyökerező szokást egy késő őszi beöltözős bulihoz, amit megfűszereztünk egy kis...

Az első csoport élménye

Az első csoport élménye

A 2019-es Life coach képzésemen tartottam az első csoportos foglalkozásomat. Imádtam! 🙂 A képzést vezetőnk kért meg rá, mert látott potenciált a sajátélményes gyakorlatban. OH-kártyákkal dolgoztunk, a kártyapaklik közül a Resilio és az OH-alapcsomaggal. Összesen 9-en...