Avagy mitől válhat zavarrá ez a pótcselekvés? És mi miatt pakolhatja bele magát valaki az előidézett állapotok kényelmetlenségébe?

A napokban egy 20’as éveinek az elején járó fiatallal OH-ztam. Korábban beszélgettünk már és meghatároztuk azokat a témákat, amik kirajzolták együttműködésünk irányát. Számára a hipochondria diagnózisa és a vele járó kellemetlenség volt a legmegterhelőbb, ezért ezzel kezdtünk.

Röviden a diagnózisról:

Rendszeresen lapozgatom Jacques Martel – Lelki eredetű betegségek lexikona, és Pósa Ferenc – A betegség mint pótcselekvés című könyveket. Martel kutatása szerint azokat az embereket diagnosztizálják ezzel a zavarral, akik folyamatosan aggódnak, szoronganak, hogy az érzékelt testi jelzés következménye halálos betegség lehet.

A mániájukká válik, hogy betegnek érzik magukat és emiatt kezelésre szorulnak. Attól rettegnek, hogy ha megbetegednek, elveszítik önmaguk felett az irányítást. Nem akarnak szenvedni egy betegségtől, pedig már régen szenvednek – saját maguktól.

Nem találtam Pósa Ferenc könyvében leírást erről a kényszerről, ezért Martel ismertetőjére építve terveztem meg az OH-gyakorlatot.

Vizsgálódás OH-Kártyákkal:

Az önismereti munka során az OH alappaklit, és a Morená kártyacsomagokat használtuk. Első körben arra kértem a fiatalt, hogy olvassa ki a véletlenül húzott OH képkártyából, mi lehet rettegésének alapja?

Legelső asszociációjának a korábbi párkapcsolatait említette. Kimondta, hogy mind vacak volt, kivéve az együttléteket. Megfogalmazta, hogy belső feszültséget okoz számára, hogy nincs olyan férfi a Földön, aki méltó lenne hozzá. Húzott szókártyát is, aminek köszönhetően meglátta rettegésének alapját:

„Többet vesznek el tőlem, mint kéne.„

Megvizsgáltuk, hogy mit ért többet alatt? Attól tart, hogy még az életét is elveszik, és nagyon fél a zaklatástól is. Kitértünk az eddigi kapcsolataira és a férfiakkal való tapasztalatára, hogy még kerekebb legyen a kép.

A gyakorlatot a Morená paklival folytattuk tovább. Arra kértem, hogy olyan képességet keressen, ami meg tudja tartani őt, és vissza tudja húzni a valóságba, amikor rátör a nehézség. Olyan erő kutatására kértem, ami megakadályozza az elméjét a megbetegítő gondolatok generálásában.

A véletlenül húzott képkártya a meditációt, a természet közelségét, az elvonulást, és a spirituális útkeresés lehetőségeit hozta fel a fiatalban. Szókártyát is húzott hozzá, hogy konkrétabb legyen számára a képesség, az aktivizálható erő. A pozitív kicsengésű szó kapcsán elmondta, hogy tudja, hogy neki lehet jobb, boldogabb élete, mint a szüleinek.

Beszélgettünk a családrendszeréről: kiderült, hogy ő más témák iránt érdeklődik, mint családtagjai. Másképp látja a világot, másképp fejezi ki magát, és nehezen tud hozzájuk kapcsolódni. Érzése szerint kilóg a családjából. Aztán kifakadt belőle, hogy apja nem hisz benne, és ezt rendszeresen el is mondja neki. Többször előfordult már, hogy édesapja azt mondta, hogy nem hisz benne! Nem hisz a saját gyermekében!

Ezután összeraktuk, mi motiválja őt a hipochondriás zavar aktivizálására:

Olyankor, abban az állapotban figyelmet kap, elfogadást kap, törődést és együttérzést él át. Ezekkel a pozitív érzésekkel ajándékozzák meg a szülei, melyek nagy részét egyébként hiányként érzékel.

Beszélgettünk arról, hogyan tudja eltávolítani magától apja negatív véleményét? Kihangosítottam, hogy ez a hozzáállás az apjáról szól! Csak Rá, a gyermekére vetíti ki, hogy a legkevésbé sem hisz önmagában. És ettől függetlenül neki lehet sikeres, boldog és egészséges élete!

Bejegyzésem végén leszögezem, hogy a fent leírt okok nem minden hipochondriás diagnózis mozgatórugói! Csak és kizárólag a fiatalra igazak, az ő élettapasztalatain alapulnak!

Eric Berne jól mondja, mindenki csak saját maga olvashatja ki, hogy mit írt a saját sorskönyvébe. Erre ad remek lehetőséget az OH-kártya! Segítségével egy gyógyító folyamat is elindulhat.

Önismeretre fel! 😉

Képek forrása:
Freepick és nytimes.com