fbpx

Probléma a problémák alatt

0 hozzászólás

Blogra vetette: Mónika

2020.06.07.

Az egyik ügyfelem konkrét téma nélkül ült le az OH-kártyák elé, ki szerette volna próbálni a módszert, ezért vele az ismerkedős gyakorlatot csináltuk.

A húzott kártyakombináció kapcsán fő-problémájának (amit ő nehézségnek él meg az életében) a munkahelyi tevékenységét fogalmazta meg. Szabadon tudott mesélni erről és egyértelmű volt számára, hogy a húzott szó, mire utal a témája kapcsán. Majd húzott még 3 kép és 3 szókártyát, hogy árnyalni tudjuk fő-problémáját. Olyan nehézségeket kerestünk, melyek valahogyan az elsőként kihúzott kártyakombináció összefoglalásához köthetők.

A második alproblémáját sejtető kép alá a gyász kifejezés került a szókártyával. A megbeszélés folyamán könnyeivel küszködve mondta el, hogy volt egy vetélése, amit meglátása szerint még nem tudott feldolgozni. Nagyon mély témát hozott elő a kártya! Az ügyfeleimet érintő hevesebb érzelmi reakciók esetében mindig megállunk az önvizsgálódás folyamatában! Nem az a célom ugyanis, hogy fájdalmas és kínzó legyen a gyakorlat, hanem az, hogy ami kimondható az legyen kimondva, beszélje ki magából az illető az elakadását és lásson rá a témához fűződő hozzáállására. Ennek köszönhetően pedig minél felszabadultabban tudjon tovább haladni az életében! Pár perc szünet után, ügyfelem kérésére folytattuk a gyakorlatot.

A fejleményekről:
Az önismereti munka után 2 hónappal örömmel újságolta, hogy babát várnak párjával. Hiszek a segítő beszélgetéseim és az OH-kártyák erejében! Megérzésem szerint az tudott segíteni neki, hogy meglátta és kimondta elakadásának okát, majd megfogalmazott magának egy felszólítást a veszteségélmény kapcsán. Plusz máshová került a fókusz: a magzat elvesztésének feldolgozása került a fókuszba, nem pedig az, hogy miért nem fogan meg a várva várt jövevény.
Ügyfelem gyógyulási folyamatához hozzátartozik, hogy a vetélést követően bevitte pszichodrámára a krízisét. A beszélgetésünkre a pszichodráma találkozások végeztével került sor.

Kedves Érdeklődő most az olvashattad ki a bejegyzésből, hogy bizony mély témákat is érinthet még akár az első kártyázás élménye is. Azonban csak olyan dolgokról beszélgetünk, amik már felszínen vannak, és amikkel az illető szembe tud nézni!

A változás első lépése, amit a jövőd felé vezető úton tehetsz, hogy bátorsággal vértezed fel magad! Hiszen bátorságra van szükség ahhoz, hogy szembe tudj nézni Önmagaddal! És mindezt nem kell, hogy egyedül csináld! 🙂

Eszembe jutott ehhez egy idézet:

„A nehézségek merő tréfák csupán,
a belőlük származó jóhoz viszonyítva.”
Sri Chinmoy



Önismeretre fel! 😉

Képek forrása:
www.pixabay.com és www.freepik.com

Hasonló bejegyzések

A hipochondria rejtelmei OH-val

A hipochondria rejtelmei OH-val

Avagy mitől válhat zavarrá ez a pótcselekvés? És mi miatt pakolhatja bele magát valaki az előidézett állapotok kényelmetlenségébe? A napokban egy 20’as éveinek az elején járó fiatallal OH-ztam. Korábban beszélgettünk már és meghatároztuk azokat a témákat, amik...

bővebben
Elég muníció vagyok Magamnak

Elég muníció vagyok Magamnak

Történet egy Nőről, aki meglelte a saját erejét. Ez az egy éve tartó időszak Mindenkinek nehéz! Korlátozva vagyunk, és úgy érzem, meg vagyok fosztva jónéhány lehetőségtől, ami az ismerkedést illeti. Március hónap számomra leginkább a hullámvölgyek mocsaráról szólt....

bővebben
Hová is raktam a biztonságom?

Hová is raktam a biztonságom?

Közeli ismerősömmel és barátnőmmel együtt dolgoztunk a záródolgozatán. A segítő pálya felé kacsingat és csinált is jópár továbbképzést, ezért vittem magammal az OH-kártyáimat, hogy két legyet üssünk egy csapásra. 🙂 Segítségre volt szükségem, mert egyrészt gondom volt...

bővebben
Stresszfaktoraim mértéke

Stresszfaktoraim mértéke

Rajongok az OH-kártyákért, amiket számtalan alkalommal használtam egy-egy elakadásom kapcsán. Ezalkalommal a Resilio kártyacsomag segítségére támaszkodtam a lakótárscsere dilemmámban. A képkártya, melyet most adott kérdésem kapcsán választottam direkt módon, konkrétan...

bővebben
Babonás erőforrások

Babonás erőforrások

Az egyik kollégám jelezte, hogy érdekli őt az OH-kártya. Az erőforrások téma mentén szeretett volna gondolkodni önmagáról, tehát erről beszélgettünk. A feladatot ezalkalommal a Mythos pakli kártyáival és az OH-alapcsomag szókártyáival végeztük. Miután képpel felfelé...

bővebben

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .